RólamSáfrány Emese vagyok, az Aleskaaerial oktatási rendszer, és a Body Tone Technika® megalkotója és az Aleskaaeriel & Art Center vezetője.
Már gyermekként is nagyon szerettem mozogni, de igazán a középiskolában vált fontossá az életemben. Többéves táncképzés során neves nemzetközi oktatóimtól több műfajjal is megismerkedtem, mint például a klasszikus balett, a modern balett, a néptánc és a kortárstánc. Szintén a Budapesti Táncművészeti Iskolában ismerkedtem meg a Pilates technikával, itt tanáraim között volt Miriam Friedrich (Basic Pilates mesteroktatója), később a Body Mind Stúdióban Elena Graziadeitől (Cova Tec Pilates mesteroktatója) tanultam, aki Joseph Pilates „harmadik generációs” tanítványa volt, majd a magyarországi Stott Pilates képzésen Mélykúti Krisztián mesteroktatótól tanulhattam. Mindeközben a jóga különböző válfajaiból is merítettem. A Magyar Légtornász Egyesület vezetőjétől sajátítottam el a légtornát-légtáncot, és szereztem meg a Magyar Légtornász Egyesület – Karika légtornász edzői minősítést, valamint az Aerial Yoga és az Aerial Hammock oktatói elismerést. Ezt követően magamat képeztem és igyekeztem megtanulni az aktuális “trendeknek” megfelelő légtorna trükköket, elemeket. |
2005-2009 között foglalkoztam Kreatív gyerektánc, Modern tánc és Pilates oktatással.
Majd 2015-ben kezdtem el a Légtánc oktatást, valamint ebben az évben alkottam meg a saját koncepciós nyújtás módszeremet a Body Tone Technika® -t , amit azóta is folyamatosan tanítok.
2017-től szervezem meg az Aleskaaerial Hoop versenyt, ahol amatőr és profi versenyzők is megmérettethetik magukat.
2018-as évtől tartok Body Tone Technika és Légtorna Karika oktatóképzéseket az Aleskaaerial Akadémia keretei között.
2018-ban nyitottam meg az Aleskaaerial & Art Centert, ahol a szakma legelismertebb és az Aleskaaerial Akadémia, valamint a Body Tone Technika® képzésein végzett oktatóitól tanulhatnak a vendégek.
2019-től kezdtem először oktatni Magyarországon az Aerial Loops-ot, ami az Aleskaaerial Akadémia képzései között is szerepel mint oktatóképzés.
2020-ban hoztam létre a Body Tone Technika ® két új ágazatát a Senior Body Tone Technika ® -t és a gyertyafényes Body Tone Technika ® -t.
2021-től tartunk az Aleskaaerial akadémián Aerial Silk & Hammock oktatóképzéseket.
2023-as év elején, az Aleskaaerial & Art Center nagyobb Stúdióba költözött Budapest beévárosában.
Mindezek mellett folyamatosan készítek fel versenyzőket hazai és nemzetközi versenyekre különféle eszközökön. Koreografálok és szervezek fellépőket rendezvényekre, és számos versenyre kapok megtisztelő felkérést mint zsűri.

"Számomra mindig is fontos volt a mozgás, de a "levegő" az a hely, ahol kifejezhetem önmagamat, amellett, hogy igazán át is mozgatja minden testrészemet. Ezt az élményt garantálom azoknak is akik ellátogatnak az órámra, hogy megtapasztalják ezt az euforikus élményt!"