Aleska's special StrechingA nyújtó-erősítő óráimon többnyire, a Pilates technika és Jóga alapjait felhasználva, saját nyújtási trükkjeimmel próbálom színessé és eredményessé tenni a gyakorlatokat. Az órákon a kitartott helyzetek, finom mozdulatok és a gyakorlatok helyes elvégzése teszi lehetővé, hogy hatékonyan formáljuk a testünket. Miközben a testi- lelki egyensúly is harmóniába kerül. Észrevettem magamon, hogy a módszer eredményeként - mintegy szerencsés mellékhatásként - a nagyobb testi-lelki egyensúly is megvalósulhat. Más testformáló módszerekkel szemben, amelyek mindenekelőtt az izomtérfogat növelésére törekednek, az én módszerem a hosszú, szálkás izomzat kidolgozását célozza meg. Mindemellett nagy hangsúlyt fektet az alapos nyújtásra. A foglalkozás során fontos számomra, hogy a csoportos órán is jusson elég idő az egyénre szabott modifikációkra, hogy mindenki saját képességeihez, testi adottságaihoz, testtartásbeli problémáihoz mérten tudjon hatékonyan dolgozni. A Méregtelenítő táborban a test "megújítása" lesz a főszempont, nyújtási technikával és egyéb gyakorlatokkal, lazítjuk el testünket és eközben az elmének is. |
Biográfia |
A mozgás a középiskolában vált fontossá az életemben. Többéves táncképzés során neves nemzetközi oktatóimtól több műfajjal is megismerkedtem, mint például a klasszikus balett, a modern balett, a néptánc és a kortárstánc.
Szintén a Budapesti Táncművészeti Iskolában ismerkedtem meg a Pilates technikával, itt tanáraim között volt Miriam Friedrich (Basic Pilates mesteroktatója), később a Body Mind Stúdióban Elena Graziadeitől (Cova Tec Pilates mesteroktatója) tanultam, aki Joseph Pilates „harmadik generációs” tanítványa volt, majd a magyarországi Stott Pilates képzésen Mélykúti Krisztián mesteroktatótól tanulhattam. Mindeközben a jóga különböző vállfajaiból is merítettem. Később Vincze Tundétől, a Magyar Légtornász Egyesület vezetőjétől sajatítottam el a légtornát-légtáncot, és szereztem meg a Magyar Légtornász Egyesület – Karika légtornász edzői minősítést. |
Tapasztalat |
Korábban kreatív gyerektánc és a Pilates technika tanításával foglalkoztam, melyek során tanulmányaimra, tapasztalataimra és sajátos testtudat-elméletemre hagyatkoztam.
Később kezdtem el foglalkozni a légtorna karika oktatásával, és fejleszteni ki saját nyújtási- erősítési technikámat. |