AleskaAerial Hoop 2018
Versenyszabályzat
2018.
Támogatja: GOD Promotion Fitness
Tartalomjegyzék
I. A VERSENYRŐL
Bemutatkozás
Ez a technikai, művészeti verseny egy olyan kezdeményezés részünkről, amely segít ezt a légies sportágat megismertetni és megszerettetni az emberekkel. Legfőbb célunk pedig az, hogy ez a sportág méltó helyre kerüljön Magyarországon és ezáltal a magyar légtorna felkerüljön a térképre világviszonylatban is.
AleskaAerial Hoop 2018 Spring/Summer
2018 májusában kerül másodjára megrendezésre az AleskaAerial Hoop elnevezésű légtorna verseny. Szeretnénk, ha a légtorna egyre ismertebb és közkedveltebb lenne hazánkban, valamint szeretnénk, hogy a versenyzőknek lehetősége legyen produkcióikat a nagyközönség előtt előadni, és ezzel együttesen lelküket életre hívni. Hiszen a légtorna egy olyan művészeti sport, amely teret enged a kreativitásnak, önkifejezésnek. Ez ennek az összetett sportnak a mozgatórugója.
Célunk összehozni azt a közösséget, amelyet a tornászok, táncosok, artisták, sportolók képviselnek. Együttes erővel pedig kiemelhetjük és önálló sportágként pozícionálhatjuk a légtornát.
Mindezek mellett pedig szeretnénk, ha a verseny résztvevői nem csak előadnák a produkciójukat, hanem képesek lennének kreativitásukat szabadjára engedni és kitárnák elénk lelküket. Hiszen ez ennek a gyönyörű sportnak a lényege.
A verseny elég széles skálán mozog, a finom líraitól az egészen pörgős koreográfiáig elfogadott a versenyzők produkciói. A fő szempont, hogy a jó ízlés határán belül maradjon mindenki.
Szervezők
Az esemény fő szervezője Sáfrány Emese Aleska, aki immáron 4 éve foglalkozik a légtornával. Kisgyermekkora óta nagy álma volt a légkarika, és ezt igyekezett is beteljesíteni, amint lehetősége adódott rá. Tánctanulmányait a Budapesti Táncművészeti Iskolában kezdte, ahol számos nemzetközi oktatótól sajátította el a különböző táncstílusokat. Ezek például a klasszikus balett, a modern balett, néptánc és a kortárstánc. Később belemerült a pilates rejtelmeibe is. A rengeteg munka, szorgalom és kitartás pedig meghozta a gyümölcsét, hiszen dobogós második helyezést ért el 2016-ban a Légtorna Európa Bajnokságon, majd megismételte ezt a helyezést a Légtorna Világ Bajnokságon légkarika profi kategóriában.
Így a gyerekkori álom mára már szenvedély lett. A lelkesedése pedig nem lankadt, idén is szeretné magát megmérettetni, illetve most már tanítványait is segíteni fogja az indulásban.
Fél évvel ezelőtt pedig Sáfrány Emese Aleska elkezdett együttműködni a GOD Promotion Fitness-szel. A stúdió igyekszik őt mindenben támogatni, és segíteni a légtornász útját. Így született meg az elhatározás a közös versenyt illetően.
A GOD Promotion Fitness a Bajcsy-Zsilinszky úton található - a belváros szívében - az V.kerületben. A családias terem hasonló elképzelésekkel működik, mint amelyeket Emese képvisel. Mindkettőjük számára fontos az egyénközpontú oktatás, a testi-lelki feltöltődés.
A GOD Promotion Fitness 2013-ban nyitotta meg kapuit. A vendégek javarészt törzsvendégek. Hiszen, aki egyszer részt vesz egy órájukon, utána nem szeretne máshova menni. Náluk nem futószalagon folyik az oktatás, hanem az oktatók mindenkivel személyre szabottan foglalkoznak, és a tudásukhoz mérten kapnak feladatokat. Közben pedig egy kis család tagjai lesznek, akik együtt szurkolnak egymásnak minden fellépésen, versenyen.
Ez pedig a kezdeményezés fő célja is:
A sportolók, táncosok, artisták, tornászok által megformált közösséget összehozni és együttesen kiemelni a légtornát, hogy önálló sportágként legyen jelen Magyarországon.
A versenyszabályzat célja, hogy útmutatóul szolgáljon minden indulónak és segítségével minden zökkenőmentesen és kifogástalanul működjön a verseny folyamán. Az elkövetkezendő sorokban minden felmerülő kérdést igyekszünk megválaszolni. Ha mégis valami megválaszolatlanul marad, akkor azt a http://www.aleskaaerial.com/contact.html felületen lehet megérdeklődni.
Kategóriák
Az esetleges félreértések végett többféle kategóriára bontottuk a versenyt. Ezzel is könnyítve a nevezők feladatát. A gyerek és junior kategóriák koedukáltak, vagyis nincs különszedve a fiú, lány kategória. Azonban a felnőtt amatőr és felnőtt profi kategóriában megkülönböztetendő a férfi és női kategória.
A kategóriák a következők:
Kevesebb, mint 1 éve légkarikáznak
Nem oktatnak légkarikát
Nem értek el dobogós helyezést nemzetközi, vagy magyar versenyen (pl. AleskaAerial Hoop 2017)
Több, mint 1 éve, de kevesebb, mint 3 éve légkarikáznak
Nem oktatnak légkarikát
Nem értek el dobogós helyezést nemzetközi versenyen
(Aki dobogós helyezést ért el az AleskaAerial Hoop 2017 versenyen amatőr kategóriában, annak ebben a kategóriában kell indulnia)
1-2 éve légkarikáznak
Nem oktatnak légkarikát
Nem értek el dobogós helyezést nemzetközi vagy magyar versenyen
Több, mint 3 éve foglalkoznak légkarikával
Oktatnak légkarikát
Értek már el első helyezést nemzetközi, vagy magyar versenyen

Elértek már dobogós helyezést nemzetközi vagy magyar versenyen
Egyéb hasznos tudnivalók:
Nevezés menete, feltételei
A versenyzőnek érvényes fényképes személyazonosító igazolvánnyal kell rendelkeznie. Ez lehet személyi igazolvány, jogosítvány vagy útlevél. A nevezőnek a versenynek megfelelő fizikai állapottal kell rendelkeznie. Továbbá vállalja, hogy a verseny során videófelvétel készül a produkciójáról, illetve fényképek készülnek róla, amelyek később felhasználhatóak lesznek a verseny kapcsán.
Rendelkeznie kell továbbá egészségbiztosítással, ami a verseny napján érvényes. Ha 18 éven aluli gyermek nevez be, szükséges, hogy a jelentkezési lap mellé csatolja a szülői beleegyező nyilatkozat. Ezt a formanyomtatványt a lap alján lehet letölteni, majd a jelentkezes@aleskaaerial.com e-mail címre kérjük elködleni azt.
A nevezéshez szükséges teendők a következőek.
A versenyzőnek először is jelentkeznie szükséges a www.aleskaaerial.com weboldalon, a verseny menüpont alatt található "jelentkezés" menüpontban, amelyhez egy 2 perces videót kell csatolnia.
Erre a videóra vonatkozó szabályokat a Nevezési videóra vonatkozó szabályok menüpont alatt olvasható. Emellett pedig csatolva kell visszaküldenie a jelentkezési lapot, amelyet a Jelentkezési Lap menüpont alatt tud letölteni, és kitöltve, illetve aláírva visszaküldeni a nevezéshez szükséges videóval együtt.
A verseny egyik feltétele a regisztrációs díj befizetése. Az ehhez szükséges infók a Regisztrációs Díj menüpont alatt találhatóak.
Az www.aleskaaerial.com oldalon való jelentkezés, a regisztrációs díj befizetése és a videó beküldésének határideje: április 30.
A kiválasztott versenyzők kihirdetése május 5 -én fog történni.
Ezt követően a kiválasztott versenyzőknek a felkészülésen kívül szükséges egy fényképes bemutatkozó szöveget, illetve a produkcióról egy pár sort küldeni a jelentkezes@aleskaaerial.com e-mail címre.
Majd május 15-ig szükséges a nevezési díjat befizetni. Az ehhez szükséges információk a Nevezési díj menüpont alatt találhatóak.
Azok a versenyzők, akik nem lettek kiválasztva, azoknak a regisztrációs díj nem kerül visszafizetésre.
A következő teendő a vágott MP3 zene beküldése, leadása.
A bemutatkozó szöveg, a produkció ismertetője, a vágott MP3 zene leadásának határideje május 10.
A legutolsó teendő pedig, hogy a verseny napján versenyképes állapotban megjelenjen a versenyző és előadja a már pár sorban bemutatott előadását.
Ennek a dátuma május 26.
Határidők
2018. április 30.
Jelentkezési határidő
Jelentkezési lap beküldése, nevezési videó beküldése, ha szükséges szülői beleegyező nyilatkozat beküldése, regisztrációs díj befizetése.
Egyéni kategóriák: 1500 HUF/5 Euro
Duó kategória: 2000 HUF/7 Euro
2018. Május 5.
Döntőbe jutott versenyzők névsorának kihirdetése
2018. Május 10.
Fénykép a versenyző arcáról és rövid bemutatkozó szöveg beküldése.
A versenyen bemutatott koreográfia rövid ismertetőjének beküldése.
A versenyen bemutatott koreográfia vágott MP3 zenéjének leadása.
14 éven aluli versenyzők egy kísérőt hozhatnak magukkal díjtalanul, így a kísérőnek a nevet kérjük elküldeni.
2018. Május 15.
Nevezési díj befizetése.
Egyéni kategóriák: 5000HUF
Duó kategória 6000HUF
2018. Május 26.
A verseny napja, versenyszámok előadása.
Nevezési videóra vonatkozó szabályok
Az AleskaAerial Hoop 2018 versenyének bejutásához szükséges egy úgynevezett videós elővalágotáson részt venni. Ennek menete pedig, hogy egy a versenyszabályzatban összefoglalt szempontok szerint érvényes videót kell elküldeni a www.aleskaaerial.com jelentkezés menüpontban a jelentkezéssel együtt.
A nevezési videóra vonatkozó szabályok a következőek.
Regisztrációs díj
Minden versenyzőnek szükséges regisztrációs díjat fizetnie, amit egyidejűleg kell megtennie a nevezési videó leadásával. A díjat átutalással vagy bankszámlára történő befizetéssel lehet kifizetni. Mindkettő esetben szükséges a közlemény rovatban feltűntetni a versenyző nevét, illetve a kategória megjelölését. Amennyiben ez nem történik meg, akkor a jelentkezés érvénytelen.
Átutaláshoz, befizetéshez szükséges adatok:
Kedvezményezett neve: Sáfrány Emese
10700505-70823846-51100005
Bank: CIB
Közlemény: versenyző neve, megjelölt kategória
Nevezési díj
A videós előválogatón továbbjutott versenyzőknek nevezési díjat kell befizetnie. A díjat átutalással vagy bankszámlára történő befizetéssel lehet kifizetni. Mindkettő esetben szükséges a közlemény rovatban feltűntetni a versenyző nevét, illetve a kategória megjelölését. Amennyiben ez nem történik meg, akkor a jelentkezés érvénytelen.

Visszalépés
A döntőbe jutott versenyzőknek lehetőségük van mindenféle szankció nélkül visszalépnie a versenytől abban az esetben, amennyiben ez 2018. április 20-ig történik meg. Ellenkező esetben kizárólag orvosi igazolással maradhat távol a versenyző. Ennek hiányában 2 év eltiltást kap az AleskaAerial Hoop versenyekről.
A nevezési és regisztrációs díj vissza nem térítendő.
Kizáró ok(ok)
A szervezők a versenyzőt kizárhatja, amennyiben nem megfelelően viselkedik a verseny alatt. Ez magában foglalja a többi versenyzővel, a nézőkkel, a szervezőkkel, zsűrivel, illetve a verseny további segítőivel való viselkedést.
Kizárást von maga után a nem megfelelő ruházat. Lásd Versenykosztüm menüpont alatt.
Kizárást von maga után a nem megfelelő zene használata. Lásd Versenyzene menüpont alatt.
Kizárást von maga után, ha a versenyző a zsűri bármely tagjával beszél a verseny előtt, alatt és után.
Kizárást von maga után, ha a versenyző a trágár szavak használ a szervezőkkel, zsűrivel, nézőkkel vagy a versenyt segítőkkel.
Kizárást von maga után, ha a versenyző nem működik együtt a szervezőkkel a verseny előtt, alatt és után.
Versenyprodukció
A versenyprodukció magában foglalja a kosztüm, zene, versenykarika együttesét. Az ezekre vonatkozó szabályokat összefoglalva próbálunk segítséget adni az indulóknak az esetleges kizárások, érvénytelen jelentkezések elkerülése végett.
Versenykosztüm
A veresnykosztümre, illetve a jelentkezési videón szereplő ruházatra vonatkozó szabályok:
Versenyzene
A versenyzenére, illetve a jelentkezési videón szereplő zenére vonatkozó szabályok:
Versenykarika
A versenyzőnek biztosítania kell a versenyen egy saját karikát, amin elő tudja adni a koreográfiáját. Amennyiben nem áll rendelkezésre saját karika, a szervezők rendelkezésre bocsájtanak egyet, amelyet a versenyző használatba vehet az előadása erejéig. A szervezők által biztosított karikáért a Szervezők felelősséget nem vállalnak. Minden versenyző csak a saját felelősségére használhatja azt.
A versenykarikát tilos olyan anyaggal bevonni, amely veszélyezteti a versenyző testi épségét.
Egy és két pontos karika is használható.
A karika felfüggesztesi pontja a talajtól 350 cm-re lesz, karabinert biztosítunk, de hevedert- plusz kötelet mindenki maga hozzon. (Amennyiben valaki igényli mi tudunk adni hevedert is)
Abban az esetben, ha valakinek nincs saját karikája mi hevederrel együtt azt biztosítjuk, amely alsó karnisa 150cm magasságban lesz a talajtól.
A versenyen motort használunk a karika cserélésnél, de produkció közben a motor fixállapotban marad, nem mozgatható.
Egyéb eszközök használata
A versenyen a karikán kívül semmilyen egyéb használati eszköz nem megengedett.
Kivéve a Strabatli. Abban az esetben ha valaki használ ilyen eszközt a koreográfiája maximum 30% -ban lehetséges. (Kéz, nyak, láb beakasztas mind saját felelősségre engedélyezett)
Koreográfia
A koreográfiát különböző művészi és technikai követelmények szerint fogják pontozni a zsűritagok. Főbb szempont az értékelés során, hogy a technikai tudás mellett a versenyző kihangsúlyozza a művésziességét. Ehhez nyújtanak segítséget az alábbi menüpontok.
Technikai követelmények, szabályok
A technikai tudás elengedhetetlen része a produkciónak. Ezen követelmények értelmében a zsűri figyeli az elemek pontos elvégzését, a kombinációk eredetiségét.
Művészi követelmények, szabályok
A művészi követelményeknél a cél, hogy a versenyző életre hívja lelkét. A koreográfiának összhangban kell, hogy legyen a zenével, a kosztümmel és a versenyző előadásmódjával. A lágy zenétől a pörgősebb zenéig variálhatóak a stílusok. A lényeg a harmónia megtartása.
A talajgyakorlat maximum 10 másodperces lehet a produkció elején a felmentelnél, valamint a produkció végén szintén maximum 10 másodperc a lejövetelnél. A produkció közben egyszer engedélyezett a lejövezel ami maximum 5 másodpercig tarthat. Tehát összesen 25 másodperc engedélyezett a talaj gyakorlatból. A versenyen külön időmérő fogja figyelni ennek a betartását.
Duó I./ 18 éven alattiak kategóriák esetén 10 mp az elején és 10 mp a végen maximálisan eltölthető idő a talajon. A gyakorlat közben két alkalommal engedélyezett 5 másodpercet a talajon átváltani.
Kötelező elemek
Az egyéni versenyzőknek bele kell építeniük a versenyszámaikba bizonyos kötelező lazasági-; erő-; és dinamikus elemeket. A páros kategóriák versenyzőinek pedig további szinkron pozíciókat és letartásokat is alkalmaznia kell. Ezeket a versenyző vagy versenyzők szabadon választhatja/választhatják ki. A pontozás tekintetében az a fontos, hogy a versenyző(k)nek meg legyen a kategóriánként előírt kellő számú elem. Minden pozíció kitartása minimum 3 másodperc kell, hogy legyen.
Erőelemek minimum 1 darab
Erőelemek minimum 2 darab
Dinamikus elemek minimum 1 darab
Erőelemek minimum 2 darab
Dinamikus elemek minimum 1 darab
Erőelemek minimum 2 darab
Dinamikus elemek minimum 2 darab
Erőelemek minimum 3 darab
Dinamikus elemek minimum 2 darab
Erőelemek minimum 4 darab
Dinamikus elemek minimum 3 darab
Erőelemek minimum 4 darab
Dinamikus elemek minimum 3 darab
Erőelemek minimum 2 darab
Dinamikus elemek minimum 1 darab
Letartások minimum 2 darab
Páros lazasági elemek minimum 2 darab
Páros erőelemek minimum 1 darab
Páros kategória esetén elvárt együttműködési követelmények
Páros kategória esetén a zsűri figyelembe veszi a két versenyző közötti összhangot. Mindamellett, hogy a zenénenk és a kosztümnek harmóniában kell lennie a produkcióval, fontos, hogy a két versenyző is harmónikusan mozogjanak együtt, figyeljenek egymásra.
Pontozás
A pontozás alapjait a technikai-; és művészi követelmények, szabályok, illetve a kötelező elemek fogják adni. A pontozóbírák, vagy másnéven zsűrik fogják a pontokat az előírtaknak megfelelően kiosztani. Az esetleges pontlevonásokat is ők végzik majd. Segítségükre lesz egy pontozó lap, amelynek fénymásolatát majd a versenyzők a verseny után igény szerint megkaphatnak.
Pontlevonás
Egyéb fontos tudnivalók
A versenyző kötelességei
A szervező kötelességei
Egyéb tudnivaló:
A változtatás jogát fenntartjuk!
Sikeres felkészülést mindenkinek!
Versenyszabályzat
2018.
Támogatja: GOD Promotion Fitness
Tartalomjegyzék
- I. A versenyről
- Bemutatkozás
- AleskaAerial Hoop 2018 Spring/Summer
- Szervezők
- Sáfrány Emese ALESKA
- GOD Promotion Fitness
- II. Versenyszabályzat
- Kategóriák
- Nevezés menete, feltételei
- Határidők
- Nevezési videóra vonatkozó szabályok
- Regisztrációs díj
- Nevezési díj
- Visszalépés
- Kizáró ok(ok)
- Versenykosztüm
- Versenyzene
- Versenykarika
- Egyéb eszközök használata
- Technikai követelmények, szabályok
- Művészi követelmények szabályok
- Kötelező elemek
- Gyerek kategória
- Junior kategória
- Felnőtt amatőr női kategória
- Felnőtt amatőr férfi kategória
- Felnőtt profi női kategória
- Felnőtt profi férfi kategória
- Páros kategória
- Páros kategória esetén elvárt együttműködési követelmények
- Pontozás
- Pontlevonás
- III. Egyéb fontos tudnivalók
- A versenyző kötelezettségei
- A szervező kötelezettségei
I. A VERSENYRŐL
Bemutatkozás
Ez a technikai, művészeti verseny egy olyan kezdeményezés részünkről, amely segít ezt a légies sportágat megismertetni és megszerettetni az emberekkel. Legfőbb célunk pedig az, hogy ez a sportág méltó helyre kerüljön Magyarországon és ezáltal a magyar légtorna felkerüljön a térképre világviszonylatban is.
AleskaAerial Hoop 2018 Spring/Summer
2018 májusában kerül másodjára megrendezésre az AleskaAerial Hoop elnevezésű légtorna verseny. Szeretnénk, ha a légtorna egyre ismertebb és közkedveltebb lenne hazánkban, valamint szeretnénk, hogy a versenyzőknek lehetősége legyen produkcióikat a nagyközönség előtt előadni, és ezzel együttesen lelküket életre hívni. Hiszen a légtorna egy olyan művészeti sport, amely teret enged a kreativitásnak, önkifejezésnek. Ez ennek az összetett sportnak a mozgatórugója.
Célunk összehozni azt a közösséget, amelyet a tornászok, táncosok, artisták, sportolók képviselnek. Együttes erővel pedig kiemelhetjük és önálló sportágként pozícionálhatjuk a légtornát.
Mindezek mellett pedig szeretnénk, ha a verseny résztvevői nem csak előadnák a produkciójukat, hanem képesek lennének kreativitásukat szabadjára engedni és kitárnák elénk lelküket. Hiszen ez ennek a gyönyörű sportnak a lényege.
A verseny elég széles skálán mozog, a finom líraitól az egészen pörgős koreográfiáig elfogadott a versenyzők produkciói. A fő szempont, hogy a jó ízlés határán belül maradjon mindenki.
Szervezők
- Sáfrány Emese Aleska
Az esemény fő szervezője Sáfrány Emese Aleska, aki immáron 4 éve foglalkozik a légtornával. Kisgyermekkora óta nagy álma volt a légkarika, és ezt igyekezett is beteljesíteni, amint lehetősége adódott rá. Tánctanulmányait a Budapesti Táncművészeti Iskolában kezdte, ahol számos nemzetközi oktatótól sajátította el a különböző táncstílusokat. Ezek például a klasszikus balett, a modern balett, néptánc és a kortárstánc. Később belemerült a pilates rejtelmeibe is. A rengeteg munka, szorgalom és kitartás pedig meghozta a gyümölcsét, hiszen dobogós második helyezést ért el 2016-ban a Légtorna Európa Bajnokságon, majd megismételte ezt a helyezést a Légtorna Világ Bajnokságon légkarika profi kategóriában.
Így a gyerekkori álom mára már szenvedély lett. A lelkesedése pedig nem lankadt, idén is szeretné magát megmérettetni, illetve most már tanítványait is segíteni fogja az indulásban.
- GOD Promotion Fitness
Fél évvel ezelőtt pedig Sáfrány Emese Aleska elkezdett együttműködni a GOD Promotion Fitness-szel. A stúdió igyekszik őt mindenben támogatni, és segíteni a légtornász útját. Így született meg az elhatározás a közös versenyt illetően.
A GOD Promotion Fitness a Bajcsy-Zsilinszky úton található - a belváros szívében - az V.kerületben. A családias terem hasonló elképzelésekkel működik, mint amelyeket Emese képvisel. Mindkettőjük számára fontos az egyénközpontú oktatás, a testi-lelki feltöltődés.
A GOD Promotion Fitness 2013-ban nyitotta meg kapuit. A vendégek javarészt törzsvendégek. Hiszen, aki egyszer részt vesz egy órájukon, utána nem szeretne máshova menni. Náluk nem futószalagon folyik az oktatás, hanem az oktatók mindenkivel személyre szabottan foglalkoznak, és a tudásukhoz mérten kapnak feladatokat. Közben pedig egy kis család tagjai lesznek, akik együtt szurkolnak egymásnak minden fellépésen, versenyen.
Ez pedig a kezdeményezés fő célja is:
A sportolók, táncosok, artisták, tornászok által megformált közösséget összehozni és együttesen kiemelni a légtornát, hogy önálló sportágként legyen jelen Magyarországon.
- Versenyszabályzat
A versenyszabályzat célja, hogy útmutatóul szolgáljon minden indulónak és segítségével minden zökkenőmentesen és kifogástalanul működjön a verseny folyamán. Az elkövetkezendő sorokban minden felmerülő kérdést igyekszünk megválaszolni. Ha mégis valami megválaszolatlanul marad, akkor azt a http://www.aleskaaerial.com/contact.html felületen lehet megérdeklődni.
Kategóriák
Az esetleges félreértések végett többféle kategóriára bontottuk a versenyt. Ezzel is könnyítve a nevezők feladatát. A gyerek és junior kategóriák koedukáltak, vagyis nincs különszedve a fiú, lány kategória. Azonban a felnőtt amatőr és felnőtt profi kategóriában megkülönböztetendő a férfi és női kategória.
A kategóriák a következők:
- Gyerek kategória
- Junior kategória
- Amatőr kategória női A
Kevesebb, mint 1 éve légkarikáznak
Nem oktatnak légkarikát
Nem értek el dobogós helyezést nemzetközi, vagy magyar versenyen (pl. AleskaAerial Hoop 2017)
- Amatőr kategória női B
Több, mint 1 éve, de kevesebb, mint 3 éve légkarikáznak
Nem oktatnak légkarikát
Nem értek el dobogós helyezést nemzetközi versenyen
(Aki dobogós helyezést ért el az AleskaAerial Hoop 2017 versenyen amatőr kategóriában, annak ebben a kategóriában kell indulnia)
- Amatőr kategória férfi
1-2 éve légkarikáznak
Nem oktatnak légkarikát
Nem értek el dobogós helyezést nemzetközi vagy magyar versenyen
- Profi kategória női
Több, mint 3 éve foglalkoznak légkarikával
Oktatnak légkarikát
Értek már el első helyezést nemzetközi, vagy magyar versenyen
- Profi kategória férfi
Több, mint 3 éve foglalkoznak légkarikával
Oktatnak légkarikát
Elértek már dobogós helyezést nemzetközi vagy magyar versenyen
- Szenior kategória
- Duó kategória I.
- Duó kategória II.
Egyéb hasznos tudnivalók:
- A korhatárok besorolásánal a verseny napján betöltött életévet kell figyelembe venni
- A nem megfelelő kategória kiválasztásánál a zsűri áthelyezheti a versenyzőt vagy versenyzőket a megfelelő kategóriában
- Ahhoz, hogy a versenyszám elinduljon szükséges legalább 2 versenyző megléte
- A kategória több mint 10 fő jelentkezése esetén, kor alapján felosztásra kerül
Nevezés menete, feltételei
A versenyzőnek érvényes fényképes személyazonosító igazolvánnyal kell rendelkeznie. Ez lehet személyi igazolvány, jogosítvány vagy útlevél. A nevezőnek a versenynek megfelelő fizikai állapottal kell rendelkeznie. Továbbá vállalja, hogy a verseny során videófelvétel készül a produkciójáról, illetve fényképek készülnek róla, amelyek később felhasználhatóak lesznek a verseny kapcsán.
Rendelkeznie kell továbbá egészségbiztosítással, ami a verseny napján érvényes. Ha 18 éven aluli gyermek nevez be, szükséges, hogy a jelentkezési lap mellé csatolja a szülői beleegyező nyilatkozat. Ezt a formanyomtatványt a lap alján lehet letölteni, majd a jelentkezes@aleskaaerial.com e-mail címre kérjük elködleni azt.
A nevezéshez szükséges teendők a következőek.
A versenyzőnek először is jelentkeznie szükséges a www.aleskaaerial.com weboldalon, a verseny menüpont alatt található "jelentkezés" menüpontban, amelyhez egy 2 perces videót kell csatolnia.
Erre a videóra vonatkozó szabályokat a Nevezési videóra vonatkozó szabályok menüpont alatt olvasható. Emellett pedig csatolva kell visszaküldenie a jelentkezési lapot, amelyet a Jelentkezési Lap menüpont alatt tud letölteni, és kitöltve, illetve aláírva visszaküldeni a nevezéshez szükséges videóval együtt.
A verseny egyik feltétele a regisztrációs díj befizetése. Az ehhez szükséges infók a Regisztrációs Díj menüpont alatt találhatóak.
Az www.aleskaaerial.com oldalon való jelentkezés, a regisztrációs díj befizetése és a videó beküldésének határideje: április 30.
A kiválasztott versenyzők kihirdetése május 5 -én fog történni.
Ezt követően a kiválasztott versenyzőknek a felkészülésen kívül szükséges egy fényképes bemutatkozó szöveget, illetve a produkcióról egy pár sort küldeni a jelentkezes@aleskaaerial.com e-mail címre.
Majd május 15-ig szükséges a nevezési díjat befizetni. Az ehhez szükséges információk a Nevezési díj menüpont alatt találhatóak.
Azok a versenyzők, akik nem lettek kiválasztva, azoknak a regisztrációs díj nem kerül visszafizetésre.
A következő teendő a vágott MP3 zene beküldése, leadása.
A bemutatkozó szöveg, a produkció ismertetője, a vágott MP3 zene leadásának határideje május 10.
A legutolsó teendő pedig, hogy a verseny napján versenyképes állapotban megjelenjen a versenyző és előadja a már pár sorban bemutatott előadását.
Ennek a dátuma május 26.
Határidők
2018. április 30.
Jelentkezési határidő
Jelentkezési lap beküldése, nevezési videó beküldése, ha szükséges szülői beleegyező nyilatkozat beküldése, regisztrációs díj befizetése.
Egyéni kategóriák: 1500 HUF/5 Euro
Duó kategória: 2000 HUF/7 Euro
2018. Május 5.
Döntőbe jutott versenyzők névsorának kihirdetése
2018. Május 10.
Fénykép a versenyző arcáról és rövid bemutatkozó szöveg beküldése.
A versenyen bemutatott koreográfia rövid ismertetőjének beküldése.
A versenyen bemutatott koreográfia vágott MP3 zenéjének leadása.
14 éven aluli versenyzők egy kísérőt hozhatnak magukkal díjtalanul, így a kísérőnek a nevet kérjük elküldeni.
2018. Május 15.
Nevezési díj befizetése.
Egyéni kategóriák: 5000HUF
Duó kategória 6000HUF
2018. Május 26.
A verseny napja, versenyszámok előadása.
Nevezési videóra vonatkozó szabályok
Az AleskaAerial Hoop 2018 versenyének bejutásához szükséges egy úgynevezett videós elővalágotáson részt venni. Ennek menete pedig, hogy egy a versenyszabályzatban összefoglalt szempontok szerint érvényes videót kell elküldeni a www.aleskaaerial.com jelentkezés menüpontban a jelentkezéssel együtt.
A nevezési videóra vonatkozó szabályok a következőek.
- Minimum 2 perces, maximum 3 perces
- A zenének zajmentesnek, tisztán hallhatónak kell lenni
- A felvételen jól láthatónak kell lennie a versenyzőnek és a légtorna eszköznek.
- A videófelvétel nem lehet vágott. Vágatlan felvételnek kell lennie.
- A felvételt egy internetes megosztó portálon kell a verseny lezárultáig elérhetővé tenni. Az ehhez szükséges linket pedig a jelentkezéssel együtt elküldeni a www.aleskaaerial.com oldalon található Vereseny/jelentkezés menüpontnál.
- A felvételen lévő ruházatra, megjelenésre ugyanazok a szabályok érvényesek, amelyek a versenyen elvárt ruházatra és megjelenésre vonatkoznak. Ezek a követelmények pedig a Versenykosztüm menüpont alatt olvashatóak.
- A videó elküldése mellett szükséges a versenyző nevét, életkorát feltünteni, illetve, hogy milyen kategóriában kíván részt venni.
- A jelentkezési videó elküldésével a versenyző tudomásul veszi, hogy a szervezők nem vállalnak felelősséget a vitás jogügyekért, és nem fizet jogdíjat az abban szereplő zenékért, a zenei jogdíjra vonatkozó teendők a FitBalance szervezőit terheli.
Regisztrációs díj
Minden versenyzőnek szükséges regisztrációs díjat fizetnie, amit egyidejűleg kell megtennie a nevezési videó leadásával. A díjat átutalással vagy bankszámlára történő befizetéssel lehet kifizetni. Mindkettő esetben szükséges a közlemény rovatban feltűntetni a versenyző nevét, illetve a kategória megjelölését. Amennyiben ez nem történik meg, akkor a jelentkezés érvénytelen.
Átutaláshoz, befizetéshez szükséges adatok:
Kedvezményezett neve: Sáfrány Emese
10700505-70823846-51100005
Bank: CIB
Közlemény: versenyző neve, megjelölt kategória
Nevezési díj
A videós előválogatón továbbjutott versenyzőknek nevezési díjat kell befizetnie. A díjat átutalással vagy bankszámlára történő befizetéssel lehet kifizetni. Mindkettő esetben szükséges a közlemény rovatban feltűntetni a versenyző nevét, illetve a kategória megjelölését. Amennyiben ez nem történik meg, akkor a jelentkezés érvénytelen.
Átutaláshoz, befizetéshez szükséges adatok:
Kedvezményezett neve: Sáfrány Emese
10700505-70823846-51100005
Bank: CIB
Közlemény: versenyző neve, megjelölt kategória
Visszalépés
A döntőbe jutott versenyzőknek lehetőségük van mindenféle szankció nélkül visszalépnie a versenytől abban az esetben, amennyiben ez 2018. április 20-ig történik meg. Ellenkező esetben kizárólag orvosi igazolással maradhat távol a versenyző. Ennek hiányában 2 év eltiltást kap az AleskaAerial Hoop versenyekről.
A nevezési és regisztrációs díj vissza nem térítendő.
Kizáró ok(ok)
A szervezők a versenyzőt kizárhatja, amennyiben nem megfelelően viselkedik a verseny alatt. Ez magában foglalja a többi versenyzővel, a nézőkkel, a szervezőkkel, zsűrivel, illetve a verseny további segítőivel való viselkedést.
Kizárást von maga után a nem megfelelő ruházat. Lásd Versenykosztüm menüpont alatt.
Kizárást von maga után a nem megfelelő zene használata. Lásd Versenyzene menüpont alatt.
Kizárást von maga után, ha a versenyző a zsűri bármely tagjával beszél a verseny előtt, alatt és után.
Kizárást von maga után, ha a versenyző a trágár szavak használ a szervezőkkel, zsűrivel, nézőkkel vagy a versenyt segítőkkel.
Kizárást von maga után, ha a versenyző nem működik együtt a szervezőkkel a verseny előtt, alatt és után.
Versenyprodukció
A versenyprodukció magában foglalja a kosztüm, zene, versenykarika együttesét. Az ezekre vonatkozó szabályokat összefoglalva próbálunk segítséget adni az indulóknak az esetleges kizárások, érvénytelen jelentkezések elkerülése végett.
Versenykosztüm
A veresnykosztümre, illetve a jelentkezési videón szereplő ruházatra vonatkozó szabályok:
- A ruházat lehet egy- vagy kétrészes
- A ruházatnak takarnia kell a feneket, medencét. Női versenyzőknél a mellkast.
- Tiltottak a különböző ékszerek viselése
- Tiltott a kosztümön kívüli minden egyéb ruhadarab, kiegészítő.
- Amennyiben az előadás közben bármelyik intim testrész láthatóvá válik, az azonnali kizárást vonhat maga után.
- Vetkőzés nem megengedett
- A versenykosztümnek összhangban kell lennie a produkcióval.
- Harisnya és légtornász csizma engedélyezett, saját felelősségre pedig a balett cipő is.
Versenyzene
A versenyzenére, illetve a jelentkezési videón szereplő zenére vonatkozó szabályok:
- A zene hosszúságát tekintően minimum 3:00 percesnek, maximum 4:00 percesnek kell lennie
- A versenyzene lehet vágott, azonban a jelentkezési videón szereplő zenének vágatlannak kell lennie.
- A versenyzene leadásánák határideje 2018. május 10. Amennyiben a megadott határidőn belül nincs leadva a megfelelő módon a zene, az a versenyző kizárását eredményezheti.
- A versenyzene leadásának megfelelő formátuma MP3.
- A versenyzenét a jelentkezes@aleskaaerial.com e-mail címre kell leadni a megadott határidőn belül.
- Amennyiben két vagy több versenyző azonos zenét ad le, a leadás dátumát vesszük figyelembe. A később leadott versenyzenét a versenyzőnek meg kell változtatnia.
- Az esemény jogdíjat fizet a zenék lejátszásáért, így bármilyen jogdíjas zene használható.
- A verseny napján a versenyzőnek le kell adnia CD formátumban is a a versenyzenéjét. Ezen a CD-n kizárólag a versenyzenének kell lennie. A CD-n fel kell tüntetni a versenyző nevét, kategóriáját. Amennyiben ez nem történik meg, az a versenyző kizárását eredményezheti.
Versenykarika
A versenyzőnek biztosítania kell a versenyen egy saját karikát, amin elő tudja adni a koreográfiáját. Amennyiben nem áll rendelkezésre saját karika, a szervezők rendelkezésre bocsájtanak egyet, amelyet a versenyző használatba vehet az előadása erejéig. A szervezők által biztosított karikáért a Szervezők felelősséget nem vállalnak. Minden versenyző csak a saját felelősségére használhatja azt.
A versenykarikát tilos olyan anyaggal bevonni, amely veszélyezteti a versenyző testi épségét.
Egy és két pontos karika is használható.
A karika felfüggesztesi pontja a talajtól 350 cm-re lesz, karabinert biztosítunk, de hevedert- plusz kötelet mindenki maga hozzon. (Amennyiben valaki igényli mi tudunk adni hevedert is)
Abban az esetben, ha valakinek nincs saját karikája mi hevederrel együtt azt biztosítjuk, amely alsó karnisa 150cm magasságban lesz a talajtól.
A versenyen motort használunk a karika cserélésnél, de produkció közben a motor fixállapotban marad, nem mozgatható.
Egyéb eszközök használata
A versenyen a karikán kívül semmilyen egyéb használati eszköz nem megengedett.
Kivéve a Strabatli. Abban az esetben ha valaki használ ilyen eszközt a koreográfiája maximum 30% -ban lehetséges. (Kéz, nyak, láb beakasztas mind saját felelősségre engedélyezett)
Koreográfia
A koreográfiát különböző művészi és technikai követelmények szerint fogják pontozni a zsűritagok. Főbb szempont az értékelés során, hogy a technikai tudás mellett a versenyző kihangsúlyozza a művésziességét. Ehhez nyújtanak segítséget az alábbi menüpontok.
Technikai követelmények, szabályok
A technikai tudás elengedhetetlen része a produkciónak. Ezen követelmények értelmében a zsűri figyeli az elemek pontos elvégzését, a kombinációk eredetiségét.
- Minden versenyzőnek érintenie kell a karika felső és alsó karnisát is, továbbá gyakorlatokat kell végrehajtania azokon.
- A karikát be lehet forgatni, de belengetni tilos.
- Minden erotikus mozdulat tilos és pontlevonással jár, vagy esetleges kizárással.
- Minden pozíció kitartása minimum 3 másodpercig kell, hogy tartson.
Művészi követelmények, szabályok
A művészi követelményeknél a cél, hogy a versenyző életre hívja lelkét. A koreográfiának összhangban kell, hogy legyen a zenével, a kosztümmel és a versenyző előadásmódjával. A lágy zenétől a pörgősebb zenéig variálhatóak a stílusok. A lényeg a harmónia megtartása.
A talajgyakorlat maximum 10 másodperces lehet a produkció elején a felmentelnél, valamint a produkció végén szintén maximum 10 másodperc a lejövetelnél. A produkció közben egyszer engedélyezett a lejövezel ami maximum 5 másodpercig tarthat. Tehát összesen 25 másodperc engedélyezett a talaj gyakorlatból. A versenyen külön időmérő fogja figyelni ennek a betartását.
Duó I./ 18 éven alattiak kategóriák esetén 10 mp az elején és 10 mp a végen maximálisan eltölthető idő a talajon. A gyakorlat közben két alkalommal engedélyezett 5 másodpercet a talajon átváltani.
Kötelező elemek
Az egyéni versenyzőknek bele kell építeniük a versenyszámaikba bizonyos kötelező lazasági-; erő-; és dinamikus elemeket. A páros kategóriák versenyzőinek pedig további szinkron pozíciókat és letartásokat is alkalmaznia kell. Ezeket a versenyző vagy versenyzők szabadon választhatja/választhatják ki. A pontozás tekintetében az a fontos, hogy a versenyző(k)nek meg legyen a kategóriánként előírt kellő számú elem. Minden pozíció kitartása minimum 3 másodperc kell, hogy legyen.
- Gyerek kategória
Erőelemek minimum 1 darab
- Junior kategória
Erőelemek minimum 2 darab
Dinamikus elemek minimum 1 darab
- Felnőtt amatőr A női kategória
Erőelemek minimum 2 darab
Dinamikus elemek minimum 1 darab
- Felnőtt amatőr B női kategória
Erőelemek minimum 2 darab
Dinamikus elemek minimum 2 darab
- Felnőtt amatőr férfi kategória
Erőelemek minimum 3 darab
Dinamikus elemek minimum 2 darab
- Felnőtt profi női kategória
Erőelemek minimum 4 darab
Dinamikus elemek minimum 3 darab
- Felnőtt profi férfi kategória
Erőelemek minimum 4 darab
Dinamikus elemek minimum 3 darab
- Szenior kategória
Erőelemek minimum 2 darab
Dinamikus elemek minimum 1 darab
- Páros kategória
Letartások minimum 2 darab
Páros lazasági elemek minimum 2 darab
Páros erőelemek minimum 1 darab
Páros kategória esetén elvárt együttműködési követelmények
Páros kategória esetén a zsűri figyelembe veszi a két versenyző közötti összhangot. Mindamellett, hogy a zenénenk és a kosztümnek harmóniában kell lennie a produkcióval, fontos, hogy a két versenyző is harmónikusan mozogjanak együtt, figyeljenek egymásra.
Pontozás
A pontozás alapjait a technikai-; és művészi követelmények, szabályok, illetve a kötelező elemek fogják adni. A pontozóbírák, vagy másnéven zsűrik fogják a pontokat az előírtaknak megfelelően kiosztani. Az esetleges pontlevonásokat is ők végzik majd. Segítségükre lesz egy pontozó lap, amelynek fénymásolatát majd a versenyzők a verseny után igény szerint megkaphatnak.
Pontlevonás
- Pontlevonás jár, ha a versenyző produkciója rövidebb, mint az előírt 3:00 perc vagy nem tartja be a Versenyzene menüpont alatt található előírásokat.
- Pontlevonás jár, ha a versenyző nem tartja be a Versenykosztüm menüpont alatt található előírásokat.
- Pontlevonás jár, ha a versenyző leesik, megcsúszik, nem szabályosan hajtja végre az elemeket.
- Pontlevonás jár, ha a versenyző bármilyen szexuális tartalmú mozdulatot produkál.
- Szinten pontlevonás jár ha pózok nincsenek minimum 3 másodpercig és szép kivitelezéssel kitartva. Bizonyos trükkök melyek értelmezhetően csak átkötésként szolgál, nem számítanak kötelező elemek köze, de pontlevonassal sem illethetők.
- Olyan hibák esetén is levonás jár, ha azon pózokban, ahol megkövethető lehet a nyújtott láb és a spicc kitartása nem megfelelő.
- Pózok ismétlése esetén is jár a pontlevonás, kivéve akkor, ha az egyik esetben kitartott trükként, a másikban átkötésként funkciónál, és nem teljesen megegyezőek (pl nyitott, zárt láb)
Egyéb fontos tudnivalók
A versenyző kötelességei
- A versenyző a megadott időben felkészülten érkezik meg a versenyre és előadja a versenyszámát az előírásoknak megfelelően. Mindeközben együttműködik a szervezőkkel és azok segítőivel.
- A versenyző vállalja, hogy a verseny egész időtartama alatt illedelmesen viselkedik. A szabályokat betartja. Továbbá nem kommunikál a zsűri tagjaival a verseny előtt, után, vagy alatt.
- A versenyző tudomásul veszi, hogy kép, illetve videóanyag is készül róla, amelyek kizárólag a szervező tulajdona. Ezeket pedig a szervező felhasználhat a későbbiek folyamán promóciós célokra.
- A dobogós helyezést elért versenyzők részt vesznek a verseny után egy fotózáson. A képek a szervezők tulajdonát képezik majd.
- A versenyző tudomásul veszi, hogy a a versenyhelyszínén elveszített tárgyakért a szervezők nem vállalnak felelősséget.
- A versenyző gondoskodik magának igeny esetén a bemelegítéshez szükséges matracról és egyéb eszközökről.
A szervező kötelességei
- A szervező nem adja tovább a jelentkezők adatait harmadik félnek.
- A szervező nem vállal felelősséget a verseny helyszínén elveszített tárgyakért.
- A szervező megfelelő feltételeket biztosít a versenyzők számára.
- A szervező nem vállal felelősséget esetleges jogi vitákért, nem fizet jogdíjat a versenyzenéért.
- Az AleskaAerial Hoop 2018 elnevezésű verseny szervezői, képviselői nem vállalnak felelősséget a verseny részvétele alatt szerzett esetleges sérülésekért, károkért.
- Bármilyen egyéb szabály meghozható a szervezők által az esetleges kérdések, problémák megoldása érdekében.
- A szervezők a legjobb tudásuk szerint igyekeznek informálni az indulókat a verseny előtt és a napján is.
- A versenyzők számára öltözőt és bemelegiteshez szükséges helyszínt biztosítunk
- A szervezők gondoskodnak arról, hogy a szponzorok ajándékait a dobogós helyezteknek a verseny zsűrije átadják.
- A versenyen a zsűri pontozólap segítségével pontoz, amit igeny szerint a szervezők nyilvánossá tesznek.
Egyéb tudnivaló:
- A versenyen motort használunk a karika cserélésnél és a magasabb beállításánál, viszont produkció közben a motor fixállapotban marad, nem mozgatható.
- Helyszín próbán mindenki nézze meg majd honnan szeretne indulni (ideális magasság az állal egy vonalban van).
- A koreográfia kezdetét egy mozdulatlan pozíció jelzi, a zene és az időmérés is ebben az időben indul el.
- Legeredményesebb Stúdió díjazása: Kategóriák első, második és harmadik helyezettjeinek pontjai kerülnek stúdiók szerint összevonásra. Ez alapján fogjuk kihirdetni a legeredményesebb stúdió címet.
A változtatás jogát fenntartjuk!
Sikeres felkészülést mindenkinek!
![]()
|
![]()
|